Sokkal több vér kellene
Egyes vércsoportok esetében kevés, vagy épphogy elég a rendelkezésre álló vérkészlet, ezért óriási szükség volna arra, hogy többen vegyenek részt véradáson – tudta meg a Magyar Nemzet.

Az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) honlapján ábrák jelzik, hogy az adott napon mennyire telítettek az egyes vércsoportok esetén a hazai készletek. Tegnap a vér mennyisége kevés volt az AB negatív vércsoport tekintetében és csak „éppen elég” volt az A pozitív, a 0 negatív, és az A negatív vércsoportnál. Megfelelő mennyiség csupán a 0 pozitív, a B pozitív, az AB pozitív és a B negatív vér esetében áll rendelkezésre.

A biztonságos ellátáshoz évente félmillió egység vér kellene, ennyit azonban nagyon régen ajánlottak fel, 2015-ben például mindössze 405 ezer egységet tudtak levenni, amit 250 ezer ember adott össze. Az OVSZ szerint hazánkban legalább négymillió potenciális véradó él, ám csak 250 ezren adnak rendszeresen vért.

Különösen nehéz helyzetben vannak azok a betegek, akiknek a Magyarországon nagyon ritkának számító 0 Rh negatív vércsoporttal rendelkeznek.

Ha valaki egy konkrét személynek szeretne segíteni, akkor irányított véradásra kell mennie. Ezzel kapcsolatban azonban meg kell jegyezni: ahhoz, hogy biztosan a célzott beteg kapja a levett vért, arra is szükség van, hogy a véradó elkérje az erről szóló igazolást is. Előfordulhat ugyanis, hogy hiába volt irányított véradás, a beteg azért nem kapja meg a vért, mert igazolás hiányában azt felhasználták egy sürgős esetnél. A tervezett, például daganat miatti műtéteknél tehát probléma lehet, hogy ha van is vér, azt elsőként – érthető módon – a sürgős esetek, például baleseti sérültek és kismamák kapják meg, a daganatos betegek tervezett műtétei csak ez után jöhetnek a sorban, közli a lap.
 
Forrás: Magyar Nemzet Online
 
Bemutatkozik: Dr. Ruby Erzsébet
ugrás az előző oldalra - ugrás a főoldalra

Címünk:
2440 Százhalombatta, Gesztenyés út 10.

Levelezési cím:
2441 Százhalombatta, Pf.: 69

Központi telefonszámok: +36-23-354-202,
+36-23-354-522

(információk rendelésekről, előjegyzés kérése, betegtájékoztatás)

Recepció: +36-23-540-656

(információk rendelésekről, előjegyzés kérése, betegtájékoztatás)

Központi email: szazhalom@mail.battanet.hu