Elhunyt Dr. Kárász Erzsébet
(1953 – 2018)
„Sok világmegváltó tervem lenne, átszervezném az egész egészségügyet” - Megrendüléssel értesültünk arról, hogy Dr. Kárász Erzsébet a Százhalom Egészségügyi Központ nyugalmazott gyermekorvosa a hosszú időn keresztül türelemmel viselt betegsége után 2018. január 20-án elhunyt.

Dr. Kárász Erzsébet 1981-ben szerzett általános orvosi diplomát a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, előtte segédápolóként dolgozott a Budai Gyermekkórház légzés-rehabilitációs osztályán. Később ugyanitt, már segédorvosi munka mellett készült a csecsemő- és gyermekgyógyászati szakvizsgára, amit 1986-ban szerzett meg.

1987-ben telepedett le Százhalombattán, április 15-én állt munkába a százhalombattai rendelőintézetben, ahol házi gyermekorvosként kezdett praktizálni. Praxisában közel 1100 gyermek egészségéért felelt. Teljes életét szakmájának szentelte.

Ügyeletet vállalt a Budai Gyermekkórházban, valamint a SOTE főiskolai karán szakápoló hallgatók oktatását vállalta. Városunkban a kezdetektől iskolaorvosi és óvoda intézményi orvosi feladatokat is ellátott.

1993. július 1-jén elsőként élt a lehetőséggel, vállalkozó orvosként folytatta feladatát. 2002 és 2004 között elvégezte az ELTE egészségügyi szakjogász képzését. Magas szakmai felkészültséggel, végtelen szeretettel és empátiával látta el betegeit. Munkatársai is elismerték szakmai tudását, lelkiismeretességét és bizalommal fordultak hozzá, mint orvoshoz, és mint emberhez egyaránt.  Dr. Kárász Erzsébet a város egyik legrégebben itt dolgozó házi gyermekorvosa volt. Szerénysége, kedvessége, határozottsága bizalmat keltett a szülőkben, gyermekekben egyaránt. Szüleitől megtanulta a munka szeretetét, a kitartást és az alázatot, tanáraitól kapta a tudást, büszke volt arra a közösségre, akikkel együtt dolgozhatott a gyermekekért.

Dr. Kárász Erzsébet 2012-ben mondta, hogy „Sok világmegváltó tervem lenne, átszervezném az egész egészségügyet”. Mindent megtett azért, hogy felhívja a figyelmet az utánpótlás fontosságára, mindig fontos volt számára a jövő, a képzés.

Dr. Kárász Erzsébet 43 évet töltött az egészségügyben, évente több mint 10.000 esetet látott el. Erzsike 2015-ben ment nyugdíjba, sajnos betegsége kényszerítette pályája befejezésére.

Mikor nyugdíjba vonult a hálás szülők köszönetük kifejezésére búcsúztatót szerveztek részére. A doktornő meghatódottan, könnyes szemmel vette át a gyermekektől az ajándékot, egy albumot az általa gyógyított gyermekek fényképeivel.

Magas színvonalú munkája elismeréseként 2012-ben Százhalombatta Város Önkormányzata Dr. Kárász Erzsébet részére Egészségünkért Elismerő Oklevelet, 2016-ban Egészségünkért Díjat adományozott.
A doktornő kedves személyét örökre magunkba zárjuk, mindig hálával és szeretettel gondolunk rá, emlékét soha nem feledjük.

Vezér Mihály
polgármester
 
Bemutatkozik: Dr. Dömötöri Gyula
ugrás az előző oldalra - ugrás a főoldalra

Címünk:
2440 Százhalombatta, Gesztenyés út 10.

Levelezési cím:
2441 Százhalombatta, Pf.: 69

Központi telefonszámok: +36-23-354-202,
+36-23-354-522

(információk rendelésekről, előjegyzés kérése, betegtájékoztatás)

Recepció: +36-23-540-656

(információk rendelésekről, előjegyzés kérése, betegtájékoztatás)

Központi email: szazhalom@mail.battanet.hu