A túl sok alvás is káros
A napi több mint nyolc óra alvás is megnöveli a szív és az érrendszer betegségeinek, sőt a halálnak a kockázatát is – írja a Magyar Idők.

A pekingi Fuvaj Kórház és a kanadai McMaster Egyetem tudósai által végzett kutatásban 116 ezer 632, a világ 21 országából származó 35 és 70 év közötti személy vett részt. 2003-tól nyolc éven át követték őket figyelemmel, ezalatt 4381 halálesetet és 4365 esetben szív- és érrendszeri betegséget regisztráltak.

Figyelembe vették a szakértők azokat a tényezőket, melyek befolyásolhatták az eredményeket, mint például a résztvevők korát, nemét, alkoholfogyasztását, a kardiovaszkuláris betegségekre, diabéteszre és vérnyomásra vonatkozó családtörténetét.

Ez alapján arra jutottak, hogy azoknál, akik 6-8 órát alszanak naponta, a legalacsonyabb a halál és a betegségek kockázata. Az ennél kevesebb és az ennél több alvás is összeköthető volt a megnövekedett rizikóval, de a több alvásnál nagyobb volt a kockázat, mint a kevesebb alvásnál.

Nap 8-9 órányi alvás 5 százalékkal növelte a kockázatot, 9-10 órányi alvás 17 százalékkal, a több mint 10 órányi alvás pedig 41 százalékkal. Ugyanakkor a kevesebb mint 6 óra alvás 9 százalékkal növelte a kockázatot.

A tudósok szerint a napközbeni pihenő – 30-60 perces – növelheti a veszélyt, kivéve ha az egyének éjszaka 6 óránál kevesebbet alszanak – írja a kínai kutatásról a Magyar Idők.

(forrás: Magyar Idők)
 
Bemutatkozik: Dr. Nyiri Péter
ugrás az előző oldalra - ugrás a főoldalra

Címünk:
2440 Százhalombatta, Gesztenyés út 10.

Levelezési cím:
2441 Százhalombatta, Pf.: 69

Központi telefonszámok: +36-23-354-202,
+36-23-354-522

(információk rendelésekről, előjegyzés kérése, betegtájékoztatás)

Recepció: +36-23-540-656

(információk rendelésekről, előjegyzés kérése, betegtájékoztatás)

Központi email: szazhalom@mail.battanet.hu