Dr. Radeczky Éva
Allergológus szakorvos
 
1988-ban kaptam orvosi diplomát a SOTE-n , summa cum laude eredménnyel.
 
1992-ben tüdőgyógyászatból, 1996-ban allergológia és klinikai immunológiából szakvizsgáztam, melyeket 2000- ben családorvostani, 2005-ben klinikai farmakológia szakvizsgák követtek.
 
Tevékenységemet az edelényi Koch Róbert kórházban kezdtem. 1994 -ben Százhalombattán, a Szakorvosi Rendelőintézetben irányításommal hoztuk létre az Allergológiai szakrendelőt, ahol jelenleg is dolgozom. Emellett a városban 10 évig felnőtt háziorvosi praxist is elláttam.2005 óta már csak a tüdőgyógyászattal és allergológiával foglalkozom, de vallom, hogy szakmai rálátásom jelentős részét a vidéki kórházban eltöltött 6 év munka, valamint a háziorvosi praxis ellátása során szereztem. Szűkebb szakmai érdeklődésem középpontjában az allergiás betegek, az asztmások, a COPD betegek komplex ellátása áll, azonban ez csak úgy képzelhető el számomra, ha egy egész ember központú képben gondolkodom.
 
1996 óta veszek részt új gyógyszerek klinikai vizsgálataiban. A nagy kihívást jelentő új feladatok nyitottságot, rugalmasságot , nagyfokú precizitást egyaránt követelnek a folyamatos tanulás mellett. Ha arra gondolok, hogy a jelenleg kapható asztma kezelést forradalmasító gyógyszerek jelentős részének létrejöttéhez én is hozzájárulhattam, akkor úgy érzem, hogy tehettem valamit a szűkebb hatáskörömön kívül is.
 
Tevékenységemet a mindenkori nemzetközi szakmai irányelvek alapján végzem. Rendszeresen részt veszek nemzetközi és hazai allergológiai- tüdőgyógyászati fórumokon, konferenciákon. 6 előadással és néhány hazai / 1 nemzetközi folyóirat publikációval a szakirodalomban is szerepelek. A szakmai angol nyelvtudás nemzetközi munkáim alapját képezi.

Címünk:
2440 Százhalombatta, Gesztenyés út 10.

Levelezési cím:
2441 Százhalombatta, Pf.: 69

Központi telefonszámok: +36-23-354-202,
+36-23-354-522
információk rendelésekről,
előjegyzés kérése, betegtájékoztatás)

Recepció: +36-23-540-656
(információk rendelésekről,
előjegyzés kérése, betegtájékoztatás)

Központi email: szazhalom@mail.battanet.hu